A Létezés

Az igazi semmi nem a semmi megléte. Az igazi semmi a nemlétezés. Ez nem tartalmazhat semmilyen tárgyi, és semmilyen gondolati dolgot, s még törvényszerűségeket se!

Az igazi semmire nincs szavunk. A történelmileg kialakult Európai szellemű gondolkodásunknak nem volt szüksége rá. A több évezredes vallásos háttér biztosította azt a felfogást, hogy ha más nem, hát Isten létezik, s az örökké van, tehát mindig van valami. Az ezen kifejlődő gondolkodási mód, majd a tudományos útkeresések által kialakult, s a tapasztalatokra épülő tudományos módszertan a kikerülhetetlen kauzalitással folyton csak azt sugalmazza nekünk, hogy valami csak valamiből lesz, tehát nincs semmi. Amit meg semminek hívunk az sohasem a teljes semmi, hanem jól meghatározható dolgok hiánya.

A keleti gondolkodásban azonban megjelenik az igazi semmi. Ez pedig a Nirvána. A buddhista filozófia, amely a világon mindennek (élőnek, élettelennek, bárminek) lelket tulajdonít, azt tanítja, hogy ez a lélek a vándorlásai során végül elkerülhet a Nirvánába. S ez alatt nem egy helyet ért, hanem egy állapotfélét, valójában a nemlétezést.

Nézzük hát ezt a nemlétet. Amelyben nemhogy még a semmi sincs, hanem még törvény se uralkodik rajta. Nem igaz az az állítás, hogy "a semmiből csak semmi lehet". De ez a kijelentés így pontatlan. Nincs ilyen törvény benne. Vagyis lehet akár az is, hogy a semmiből semmi lesz. De ez nem törvényszerű. Mivel nincs törvény, ezért nincs ami megtiltaná, hogy a semmiből valami legyen. Maradhat persze semmi is, de lehet bármi is. Azt szokták mondani erre az igazi semmire, hogy instabil. S, ha valami lesz, azaz megszűnik semminek lenni, akkor az bármi lehet, bármilyen - akár elképzelhetetlen - dolog is. Erre leginkább a káosz elnevezés illik. Ugyanis nem törvényszerű, hogy törvény is szülessen hozzá. S ez a bármi bármivé lehet, akár visszaalakulhat az igazi semmivé is.

Ha az igazi semmiből bármi lehet, ez a bármiből bármivé való átalakulás a végtelenségig folyhat. Vagyis folyhatna! Ugyanis mincs törvény amely tiltaná, hogy létrejöjjön egy kauzalitás. S létrejöhet egy olyan kauzalitás is, amely önmagát is fenntartja, és rendet vág az esetlegességek káoszában. Ha egy ilyen létrejön, akkor abból nincs visszaút. Mert ha a kauzalitás olyannak születik meg, hogy önfenntartó, azaz lehetetlen, hogy a kauzalitás megszűnjön, akkor az már egy nem kaotikus világ, hanem a kauzalitás, a törvényszerűségek világa.

A mi világunk ilyen, mégpedig abból a fajtából, amelyben nem keletkezhet a semmiből valami. De amint látható, ez az egész keletkezhet az igazi semmiből, hiszen nincs ami ezt megtiltaná.

Azért pontosítsuk egy kicsit a mi világunkban következetesen létező "a semmiből nem keletkezhet valami" törvényt. Ezzel együttjár a "valami csak valamiből keletkezhet" törvény is. Sőt, tulajdonképpen ez a törvény van, bár ez sem szükséges, mert automatikusan teljesül. Ugyanis a mi világunkban nincsen semmi. Mindenütt, mindenkor van valami. Soha nem tudunk sehol a világegyetemben rámutatni arra, hogy: íme itt semmi van. Még kevésbé tudunk mutatni igazi semmit. Ugyanis az csak önmagában létezhet. Az igazi semmi nem létezhet a valamin belül, hiszen akkor mégsem a semmi van (azaz nincs), hanem létezik valami. Az előbb említett "önmagában létezés" is pontatlan, hiszen - ahogyan fentebb már megállapítottuk - az igazi semmi a nemlétezés. De mihelyt van a világ - és láthatjuk, hogy van - az igazi semmi már értelmetlen.

Nem könnyű - az is lehet, hogy lehetetlen -, de próbáljuk elképzelni, hogy nincs valami. Nincs a körülöttünk lévő világegyetem, tehát ezáltal mi sem vagyunk. Nincs tér, mert felesleges, hiszen nincs mit elhelyezni benne. Idő sinncs, hiszen nem történik benne semmi. Helyette semmi van. Ez utóbbi mondat ellentmondásos. Valójában semmi sincs. Milyen lehet ez?

Nos, kijelenthetjük az eddigi ismereteink alapján, hogy a semmi egy teljesen logikus lét. A semmiből soha sem képződhet valami. Marad a semmi. Pontosabban csak egy következtetésünk marad, ami megállja a helyét: Semmiből csak semmi képződhet. A semmi oka maga a semmi, s ennek a következménye: semmi. Az ok-okozatunk szépen teljesül.

Maradjunk egy picit ennél az ok-okozatnál. Miről is van szó? Emberi gondolkodásunkkal hosszú évezredek alatt felismertük, hogy mindennek van valami oka. S ezt a felismerést, azaz az ok-okozatiságot még el is neveztük: ez a kauzalitás. A világunkat a kauzalitások irányítják. Kíméletlenül átszövi a lét minden pillanatát és minden pontját. Nem tudjuk kikerülni, ez a létnek egy kihagyhatatlan része. Nem véletlen, hogy az emberi gondolkodás fejlődése során rábukkantunk. Az egész tudomány, a tudományos gondolkodás, a tudomány módszertana ezen alapul, azaz a kauzalitás létén, a kauzalitás megkérdőjelezhetetlen érvényesülésén. Ha megkérdőjeleznénk, akkor a logikus gondolkodást, a tudományos módszereket kérdőjeleznénk meg.

Ez a kihagyhatatlan kauzalitás érvényesül tehát a "semmi" világában. Ebben a világban tehát, amelyben semmi sincs, a kihagyhatatlan kauzalitás tartja fenn a semmit. Vagyis valóban nincs semmink, és nem is lesz, amit a kauzalitás biztosít. Vagyis az a törvény, hogy "a semmiből csak semmi lehet".

Valóban nincs semmink? Ha a fentieket elolvassuk, akkor ez a megállapításunk helyes? Tényleg sikerült minden létezőt kiküszöbölni úgy, hogy a semmi elnevezés is csak a nemlétezésnek a megnevezése, hogy egyáltalán a mondandókat meg tudjuk fogalmazni?

Aki így gondolja, az nem ismeri a tudományos gondolkodást. Az nem érti a kauzalitást. Amit ugyanis vázoltunk, azaz a logikus semmit, az sajnos nem maga a semmi! Valamit kifelejtettünk belőle kiszedni. Mégpedig egy létező valamit, egy törvényt, azaz azt, hogy "a semmiből csak semmi lehet". Nem mondtuk azt, hogy annyira semmi ez a semmi, hogy még törvény sincs benne. Sőt, egy nagyon fontos törvényt tartottunk meg, ami biztosítja a semmi megmaradását. Ez tehát nem a teljes semmi!

Az igazi semmiben törvények sincsenek. Még az a törvény sincs, hogy "a semmiből csak semmi lehet". 

Valami van.

Talán ez a legkevesebb, amit elmondhatunk mindig a körülöttünk lévő világról.

Lehetünk akármilyen helyzetben, unatkozhatunk is akármennyire, ám ha körülnézünk nem mondhatjuk azt, hogy nincs semmi. Tárgyakat látunk, vagy ha azt sem, akkor önmagunkat, de ha arra sincs lehetőségünk, akkor is ott vannak a gondolataink. Gondoljunk, bármire, vagy végső erőfeszítésként a semmire. Akkor is: valami van. Nem a semmi van. Ezt tapasztaljuk egész létünk folyamán. Nem pedig azt, hogy nincs semmi. De mi volna, ha nem lenne semmi? Mi volna, ha csak a semmi volna - vagy még az se?

 Emberi agyunkkal a világot tapasztalván könnyedén állíthatjuk, hogy ha semmi volna, akkor az továbbra is semmiként ugyanúgy megmaradna. Miért is véljük ezt a teljesen logikus állítást igaznak? Természetesen azért, mert a tapasztalataink folyton folyvást arra tanítanak, hogy bármilyen dolog csak másik dologból keletkezhet. Soha sem tapasztaljuk azt, hogy valami a semmiből bukkant elő. És a tudomány is ebben erősít meg minket. Az összes megfigyelhető valami a természeti törvények által ok okozati összefüggés szerint létezik. Tehát a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudunk olyat kimutatni, hogy valaminek a semmi volt az oka.

Semmiből tehát csak semmi képződhet, s bár ezt a változást - vagy változatlanságot - nem tudjuk megfigyelni, de az ok-okozat nekünk ezt diktálja.

Amint ezt a "semmiből csak semmi lehet"-et megértjük, máris rácsodálkozhatunk a világra: Akkor miért a valami van, és miért nem semmi? Pedig ez utóbbi, azaz a semmi ugyanolyan logikus! Sőt, talán még logikusabb, hiszen a valami mindig feltételez valamit, tehát kérdéses, hogy ez a valami végső soron miként jöhetett létre. Talán valamilyen világon kívüli "erő" teremtette? Ha ezt tudományos igénnyel nem tudjuk elfogadni, akkor marad számunkra az a megközelítés, hogy a valami mindig is volt.

A sokak által elfogadott s kevesek által megkérdőjelezett "nagy Bumm" elmélet azonban nem ezt állítja. Aszerint volt egy kezdőpillanat, ami előtt idő sem volt, tehát az a fogalom a kezdőpillanatban, hogy "előtte" értelmetlennek nyilvánul. S noha Stephen Hawking szépen elmagyarázta nekünk, hogy ez a kezdőpillanat miért nem a teremtés pillanata, s miként lehetséges az, hogy a világegyetem tér-idő rendszere ebben a pillanatban is folytonos, mégpedig akképpen, hogy nem szükséges keresnünk ebben a 4 dimenziós rendszerben semmiféle szakadást, még az időben sem, ám azért ő is tett egy megjegyzést. Mégpedig azt, hogy bár a világegyetemben nem lehetséges sehol és semmikor se a semmiből való keletkezés, ám a világegyetem egésze ezt mégis megteheti. (A neves fizikus köztudomásúlag szilárdan tagadja, hogy a világot bárminemű felsőbbrendű lény hozta volna létre).

Továbbra is kételyeink vannak azonban a semmiből keletkezéssel kapcsolatban, ugyanakkor továbbra is izgathat minket, hogy miért van valami, ahelyett, hogy a sokkal logikusabb semmi lenne, és persze akkor mi sem léteznénk...